Elnőki értekezlet

Megtörtént az új év első nagyelnöki érteketlete, ahol az együttgondolkodásra buzdítottuk a klubvezetőket az önkéntesség éve alkalmából.

Várjuk az ötleteket.

Megtörtént az új év első nagyelnöki érteketlete, ahol az együttgondolkodásra buzdítottuk a klubvezetőket az önkéntesség éve alkalmából. Várjuk az ötleteket.

Közösen elhatároztuk, hogy a NYUBUSZ klubjai ebben az évben a mozgás fontosságát "tűzik zászlaikra". Bekapcsolódunk Monspart Sarolta szigeti sétáiba, valamint együtt gondolkodunk további nyugdíjasokat megmozgató közös események szervezésén.

Az elnökség elismerését fejezi ki Király Istvánnénak, aki színvonalas irodalombarát társaságával ismeretterjesztő és szórakoztató műsorok összeállításával kellemes órákat szerez az őket meghívó klubok tagjainak.

Gál Andrásné elnökhelyettes elmondta, hogy ebben az évben már több levelet küldött ki lehetséges szponzorok részére. Sajnos sorra jeleznek vissza negatív válaszokat.

Szalai Józsefné elnökhelyettes üdülési lehetőségekről téjékoztatta az egybe gyűlteket, majd ismertette a Nyugdíjbiztosító által kiadott adatokat, valamint arra hítva fel a figyelmet, hogy a szép korúak jubileumi jutalmát igényelni kell.

Viasz Margit a pályázatokról tájékoztatta az értekezlet résztvevőit.

Friss híreink

Please publish modules in offcanvas position.