A Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének 30 éve jubileumára

A múltidéző megemlékezést  vállalható szlogennel kezdem:

Értékes, győzedelmes 30 év!

Persze tisztességesen fizettünk, küzdöttünk ezért a győzelemért! Magunkban és  kortársi közösségeinkben elért siker ez.

A magyar társadalom elismerése még várat magára, de reménykedünk, hogy valamikor ezt is megkapjuk!

Röviden milyenek is vagyunk:

A legfőbb jellemzőnk, hogy tartásunk van! Jóhiszeműek, sokszor hiszékenyek vagyunk, ezért könnyen becsaphatóvá, károsulttá válunk. Segítőkészek és empatikusak vagyunk a kiszolgáltatottal  szemben, de néha mi is kiszolgáltatottá leszünk!

 Szeretünk gondolkodni,sokszor mérlegelni az eldöntendőkben, nyitottak vagyunk az újra, a megtanulandókra, a szépre, a megőrzendő múlt értékeire, gondozzuk a hagyományainkat. Szeretjük a verset, dalt és a táncot.  Odafigyelünk kortársi közösségeinkre, a családra, a környezetünkre, a velünk élő fiatalabb korosztályra, próbáljuk megérteni és elfogadni a másságot is.

Azért persze néha hibázunk, kicsit önzőek is vagyunk!

Budapest csaknem valamennyi kerületében van nyugdíjas közösségünk, sőt az elmúlt években a főváros vonzáskörzetében lévő települések( Isaszeg, Kakucs, Budakeszi, Felcsút) nyugdíjas szervezetei is csatlakoztak szövetségünkhöz.

Hát ennyit a tükörbe nézésről!

Felkészülve a 30 éves jubileumra , áttekintettem a 25 éves megemlékezés 2014 évi forgatókönyvét.

Megállapítottam, hogy felsorolásszerűen az csak a sikeres programjainkról, eseményeinkről szól, amelyeket majdnem minden esetben NCA pályázati, önkormányzati forrásokból ,néha szponzori hozzájárulásokból tudtunk megvalósítani. Hát bizony problémákról, pénzügyi gondokról, önkritikáról nemigen van szó ebben a beszámolóban, csak a jó és a pozitív!

Rájöttem arra, hogy a NYUBUSZ 30 évi életét, működését komplexen kell értékelni és elemezni!

Megállapítható, hogy három elkülöníthető szakasza volt civil szervezetünk életének:

  • 1989 – 2009 közötti
  • 2009 – 2012 közötti
  • 2012-től  mostanáig

Röviden ezeket kívánom értékelni, elemezni:

I./ Szakasz (1989 -2009 közötti):

Az indulást , a kezdetet a szövetség  klubjainak betagozódása, a szervezet fő közösségi céljainak meghatározása és a kapcsolat építés a külső támogatókkal, szimpatizánsokkal (pld. Magyar Vöröskereszt)jellemzi.

Az indulást követő néhány év után felélénkült a szervezetben az élet, nőtt a tagszervezetek száma, számos kitűnő közösségi program valósult meg vissza nem térítendő NCA és önkormányzati forrásból. Az elnök jó kapcsolatteremtő munkája révén a szervezetnek  a Bp. Fővárosi Önkormányzat állandó székhelyet biztosított,a szövetség megkapta a közhasznúsági besorolást és - az  idősügyben minden érintett szervezetek bevonásával – létrejött az Idősügyi Tanács, ahol a kinevezett képviselő egyenrangú félként tárgyalhatott a kormánnyal az időseket érintő megoldandó problémákról és javaslatot tehetett azok megoldására.

Ment minden , mint a karikacsapás, könnyen elérhetőek voltak az NCA pályázati pénzek, jelentős önkormányzati adományok és ajándékok.

 Eredmény: Bizony a nyugdíjasaink kissé elkényelmesedtek, sokat kaptak, amit már később el is vártak és semmi viszontszolgáltatás részükről alig volt a társadalom számára.( Kivétel a családsegítő térítés nélküli munka)

Felsorolásszerűen néhány program és esemény:

  • Nyugdíjas Fesztivál 2002,2005-ban Molnárszigeten, 2004-ben Bókay kertben, 2009-ben Margitszigeten.
  • Idősek Világ Napja Művészetek Palotájában(2005),

Zeneakadémián(2006), Bp Főpolgármesteri Hivatal Dísztermében(2007 és 2009),

  • Belföldi kirándulások(Hajóval Visegrádra 2006)
  • Külföldi kirándulások(Fraknó várába 2006,Kárpátaljára 2004 és 2007, Kézdivásárhely 2008)
  • Számítógépes tanfolyam(2004)
  • Önképző Akadémia(2009)
  • Idősek Akadémiája(2009)
  • Fogyasztóvédelmi konferencia Nagyatádon( 2004)

Mindegyik program NCA, vagy Bp.Főv .Önk Támogatásával valósult meg.

II.szakasz(2009-2012 közötti):

    Hát a NYUBUSZ-t is elérte a válság! Az Idősügyi Tanács

    Érdekérvényesítési fóruma megszűnt!

    Többes feladat volt:

  • a meglévő, több milliós veszteség felszámolása, pénzügyi

    stabilitás biztosítása

  • szűkölő pályázati,  egyéb források miatt, új szponzorok

keresése(Pharma Nord, Béres, Yarus, Magyar Vöröskereszt, Kerületi Önkormányzatok pld XI.Ker, XIII.ker és a MEH)

  • Új témák indítása ( E.Ü; III.Kor Egyeteme; SOKSZÍNŰ

VILÁGUNK, Közbiztonsági , E.Ü. témák Tüdőgyulladás elleni oltásról tájékoztatás )

  • Nyugdíjasaink aktivitásának fokozása- ők is adjanak a

    társadalomnak, ne csak kapjanak ( Maradékfonalból

    szociális célú ruházat, Irodalmi Kör idős Otthoni előadásai)

Komoly munkával, takarékos gazdálkodással 2011-re sikerült a veszteséget ledolgozni és a NYUBUSZ pénzügyi stabilitását biztosítani!

A nyugdíjasaink aktivitása érezhetően nőtt, több önkéntes is csatlakozott hozzánk!

III.Szakasz(2012-től mostanáig)

Könnyebben indult ez a szakasz! Annak ellenére, hogy évek óta a központi pályázati pénzek számunkra elérhetetlenek (várólista) ,de aktivitásunk megnőtt, erősödtek a kapcsolataink a szponzorainkkal( Pharma Nord, Béres, Pfizer) társszervezeteinkkel( NYOSZ, ÉLETET AZ ÉVEKNEK Bp-i Szervezete, Nyugdíjas Parlament, BRFK)

A Partnereink elismerték, hogy megbízhatóak vagyunk és minőségi munkát végzünk!

-Évek óta mi rendezzük szeptemberben az igen színvonalas

 ORSZÁGOS PRÓZA és VERSMONDÓ SZEMLÉT

-Létrejött a nyugdíjasokat foglalkoztató SILVER-  NYUBUSZ közhasznú Szövetkezetünk is, amely jelenleg is működik.

-Bp. környéki nyugdíjas szervezetek is csatlakoztak hozzánk!

-Folytatódott a III. Kor Egyeteme, sőt bővült a szemináriumokkal, minőségi konferenciákkal(AMIRŐL TUDNI KELL!)

-Irodalmi, ÖTLET és Kézimunka Kör tagsága egyre bővül.

-Állandó,  jó kapcsolat alakult ki a BRFK Bűnmegelőzésével és a kerületekkel.

-Új kapcsolat jött létre a kerekes székes fiatalokkal.

-A legbüszkébbek azonban arra vagyunk, hogy a NYOSZ-al karöltve -fővárosi támogatással- mi kezdeményeztük, indítottuk el és tudtuk valósítani  az időseknek igen hasznos és örömteli SZENIOR ÖRÖMTÁNC képzést ,amelynek országos képző hálózata  jött létre. Sajnos-forrás hiányában- ezt még nem lehetett az idős otthonokba bevezetni!

-Beléptünk a Magyar Környezetvédelmi Egyesületbe. Új témákat kívánunk indítani a környezetvédelem területén és tovább javítjuk klubjaink felé a a fogyasztóvédelmi tájékoztatást is!

-Az idős számára a mozgás kiemelt jelentőségű,ezért a mozgásprogramok szervezését a jövőben fokozzuk.

Hát itt tartunk!

Megerősödve jöttünk ki a nehéz időkből, az aktivitásunk,  a közösségi szellem, a mások felé irányuló az empátiánk, segítőkészségünk javult!

Mottónk lehet:

SZERETNI AZ EMBERT, ÉLETET ÉS EMBERNEK LENNI MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT!

2019 június  24.

Véghné Reményi Mária
elnök

Friss híreink

Please publish modules in offcanvas position.