8. levél

Kedves Nyugdíjas Kortársaim!

Azt hiszem senki sem gondolta, hogy még a nyár közepén is köztünk lesz a COVID-19 vírus! Az egészségügyi szakemberek szerint, még ősszel is itt marad a kórokozó és amennyiben nem védekezünk ellene a már ismert módokon (maszk, távolságtartás, gyakori kézmosás, személyi higiénia, fertőtlenítés) bizony könnyen áldozatai lehetünk a támadásának.

Bennünk idősekben –  a betegségekre fogékonyabb korcsoportunkban – bizony felmerül a kérdés, hogy javasoltak mellett, még mit tehetünk a védelmünk érdekében.

Közismert, hogy a legyengült immunrendszerünk miatt nehezen tudunk ellenállni a bakteriális és vírusos fertőzéseknek.

Hát itt a feladat : az immunrendszerünk erősítése a javasolt módszerek mellett.

Ez egy sokrétű, komplex feladat, amely egész szervezetünket, az eddig megszokott életmódunkat, a szemléletünket és a kialakuló hangulatunkat is befolyásolja.

Korábbi leveleimben már írtam a rendszeres, napi mozgásról (torna, séta, tánc stb), érintettem a mértékletes, többszöri, egészséges étkezést, tervszerű tevékenység, feladatok kitűzését naponta.

Az előbbiek fenntartása mellett, néhány gondolatot engedjetek meg a kapható élelmiszerekről. Nyár van, ez a zöldségek, a gyümölcsök szezonja. Ezek igazán fontosak az egészséges táplálkozásunkhoz! Hát ezen a nyáron csak nagyon drágán vehetők meg. Mégis arra kérlek benneteket, hogy ezeket vásároljátok és némi kreativitással változatos ételeket készítsetek belőlük. Szedjétek elő a nagymama bevált, egészséges receptjeit pld. az édes káposzta, uborka savanyítását, a gyümölcsleveseket, a gyümölcsök eltevését, szárítását.

Persze ez még kevés, a vírustámadás elkerüléséhez!

Az immunrendszerünk erősítéséhez a változatos, egészséges étrendünk mellett, némi kiegészítésre is szükség van, hiszen több vitamin és elem nem található meg kellő mennyiségben élelmiszereinkben. Pótolni kell pld. a D, C , B, E vitamint, a szelént, a cinket. Ezeket jó, biztonságos minőségben az ismert gyógyszergyártók előállítják és  a  patikák forgalmazzák. A bár olcsóbb, de  bizonytalan eredetű, és összetételű étrend kiegészítőktől óvakodjatok!

Az már látszik, hogy a COVID -19 vírus változást kényszerít ki  a lakosság életében. A földünk, az élhetőbb világunk fenntartása a rossz, energia és anyag-pazarló, környezetszennyező szokások megszüntetését, a meglévő természeti környezetünk megőrzését várja el az emberektől.

Ti, akik kiváló kapcsolatban vagytok az unokákkal, sokat segíthettek a jó tapasztalatok továbbadásával, saját életmód mintátokkal a jövő generációjának a környezetünk és a földi klíma megvédése érdekében!

Járuljatok hozzá a kedvező változások széles körű elterjesztéséhez!

Budapest, 2020-07-11.

Barátsággal:

Véghné Reményi Mária
Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége
elnök

Friss híreink

Please publish modules in offcanvas position.